Isabelle Geffroy, művésznevén ZAZ, 2010-ben kezdett szólókarrierbe, hogy első lemeze, és azon az azóta is legnagyobb slágerének számító Je veux meghozza számára az áttörést. Szakmai díjak, platinalemezek, sok-sok rajongó. A jellegzetesen karcos hangú énekesnő egyszerre folytatja a francia sanzon hagyományait, miközben dalaiban ügyesen vegyíti a jazzt és a popot is. 2026-ban megjelent Sains et saufs című új lemezével európai koncertkörútra indult, melynek magyarországi állomása a Budapest Park volt.
Előzenekarként Zóra lépett fel, aki a tavalyi parkos Alanis Morisette-koncert előtt ugyanebben a szerepben mutatkozott be. A multiinstrumentalista Zóra (a zongorán kívül akusztikus gitáron is játszott) dobossal, gitárossal, basszusgitárossal és egy csellóssal lépett színpadra. Utóbbi nem volt más, mint az idei Fishing Borfalu színpadán is fellépett A Gecó és a Fa duóból a Fa, vagyis Kertész Endre. Este héttől a hőség mellett a lemenő nap fénye sem kímélte Zóráékat.
Valószínűleg kevesen tudják, hogy Zóra Urbányi István, volt labdarúgó és edző lánya,
aki apja egyesült államokbeli légiós időszaka alatt született. Így a magyar mellett erős kaliforniai kötődése is van, sőt kétlaki életet él. Zóra 2020-ban jelentette meg az Iszom a bort című Kollár-Klemencz-dal feldolgozását. Deák Kristóf Egykutya című filmjéhez pedig elkészítette Plan for You című szerzeményét. Zóra tagadhatatlan tehetsége egyelőre nem társul markáns színpadi jelenléttel. Amennyiben kissé egy rugóra járó dalai változatosabbá válnak, és karizmáját is fejleszteni tudja, nagy kincse lehet a magyar könnyűzenének.
Miközben a pult felé igyekeztem, hogy a nagy melegben kellő hidratálásról gondoskodjak, észleltem, hogy jókora tömeg gyűlt össze Zóra fellépése alatt. A közönség nagy része meglepetésemre az ötvenesek közül került ki, akiknek inkább a gyerekei visszatérő vendégei a Parknak. Szintén meglepő volt, hogy sokak a bejárathoz közelebb eső kivetítők előtti lépcsőkön ücsörögtek, ők valószínűleg nem akartak begyűrődni a színpad előtt álló tömegbe.
A Park – még ha nem is hatékonyan – reagált a hőkupola okozta kihívásra.
Egy vékony sávban vízpárát fújtak a küzdőtérre (azt sem végig), a színpadot is igyekeztek ezzel a megoldással hűteni, illetve az első sorban állóknak vizet osztottak 3 decis poharakban. Ezek a látszatmegoldások nem igazán növelték a közönség komfortérzetét. Jómagam is rekordsebességgel izzadtam ki a fröccsöt, miután visszatértem a színpad közelében elfoglalt helyemre.
Nyolc húszkor elkezdődött az est főszereplőjének fellépése. ZAZ keretbe foglalta, sőt, egy vizuálisan jól elkülönülő narratív szálat épített bele a koncertjébe. Zenésztársai már elfoglalták a helyüket, amikor a kivetítőkön feltűnt a saját magát a színfalak mögött GoPro kamerával fekete-fehérben filmező énekesnő, akinek a szövege stílusos betűtípusú magyar feliratként is ott virított.
Ezek a prózai betétek többször visszatértek, egy szülővárosát elhagyó, énekesi karrierjét elkezdő fiatal lány vázlatos portréját villantva fel.
ZAZ első átöltözése alatt egy stábtag fogta kezébe a kamerát, és járta körül az addig sem pihenő zenészeket, szuperközeliben megmutatva a hangszereket. A közönségével franciául kommunikáló ZAZ az első dala után bájos esetlenséggel olvasta fel a színpadra ragasztott magyar nyelvű köszöntő szavakat. A gesztust nagy tapssal hálálta meg a rajongótábor.
ZAZ a francia filmek cserfes, fiatalos anyukájának karakterére emlékeztetett. Látszott, hogy a nagy meleg ellenére élvezi a koncertet, sokat mosolygott és a nyelvi korlátok dacára könnyen megtalálta a hangot a közönséggel.
Színházi analógiával élve, ő se nem primadonna, se nem naiva, hanem egyértelműen szubrett.
És ha már női előadók, akik hasonló zenei stílusban utaznak: Mari Froes a Városmajori Szabadtéri Színpadon vagy Corinne Bailey Rae a Müpában remek koncertet adott, de egyértelműen ZAZ volt a legfesztelenebb, őbelőle sugárzott legerősebben a pozitív életenergia. A koncert első négy dala az új albumról származott, sőt a dallista felét friss lemeze szerzeményei tették ki. Nagyjából félidőben (szintén a Sains et Saufs albumról) felcsendült egy virtigli sanzon, Maurice Chevalier vidám dala, a Paris sera toujours Paris. Három dallal később Forugh Farrokhzad, iráni költőnő ismert versének, az 1964-es Újjászületésnek (Tavallodi digar) Noé Preszow által megzenésített változatát adta elő. Az alapvetően vidám és szórakoztató estén
ZAZ érzékeny előadásában ekkor rövid időre a szabadság hiányára és a női sorsokra irányulhatott a figyelem.
Az elmélyülést követően ZAZ előbb a közönség első sorával pacsizott le, majd kísérőstől és operatőröstől besétált a tömegbe, így a kivetítőkön mindenki követhette, éppen merre jár köztünk. Ám míg a következő dalt újból a színpadról adta elő, a kamera maradt az emberek között, ennek a képét pedig fekete-fehérben nézhettük a kivetítőkön.
A harmadik szett ruháját viselő énekesnő (gyanítom, akkor is kétszer öltözött volna át, ha nincs az elviselhetetlen hőség) első ráadásként Edith Piaf La vie en rose című sanzonját énekelte el.
Zárásként pedig érkezett a sokak által várt Je veux.
Az első sorban álló egyik rajongója bedobott neki egy Motkány plüsst, mely nagyon elnyerte ZAZ tetszését. A meghajlások után újra kézbe vette a kamerát (a másikban a plüsst szorongatta), és élőben közvetítette levonulását a színpadról. Így sokunk először láthatta, hogy néz ki a Budapest Park művészek által használt területe, többek között a csak számukra fenntartott bárpult vagy a turnébuszok beállója. ZAZ allűröktől mentes, kreatív technikai megoldásokat is használó koncertje ugyan nem enyhítette a hőséget, de emlékezetes nyári estét jelentett a Parkba ellátogatóknak.
ZAZ, Zóra, Budapest Park, Budapest, 2026. június 29.
Borítókép és fotók: Budapest Images
